Egy elbeszélés sikerességének aranyszabálya az időrendűség. Akkor követhető, érthető és emészthető egy történet, ha van egy eleje, egy vége meg valami – lehetőleg érdekes – a kettő között. Úgyhogy én most a sztorimat valahol a végefele fogom elkezdeni, aztán majd csak kilyukadunk valahol!
Egy csésze kávéért a világ végére is!
Szóval úgy indultam neki a csütörtök estém végének, hogy jól eltévedtem. De nem ám akárhogy! A CoffeeNation jóvoltából (és Regina végtelen belém vetett bizalmának köszönhetően) alkalmam nyílt résztvenni az Impresso Coffee Lab bemutatótermében szervezett workshopon. Ami az Ikarusz telepen van. Az Ikarusz telep pedig a világ végén van. Pontosabban a világ végétől két sarokra. És ott is nem ám a bejárattól jobbra, és belebotlasz a küszöbbe, hanem belépsz a kapun, elindulsz előre és mész és mész és mész és mész és egyszercsak kikandikál a 19-es épület sarka. A világ végére azonban még mindig könnyebb kijutni, mint onnan aztán haza az Andrássyra. Mert ki más ülne fel a világ végén egy olyan buszra, ami félúton úgy dönt, hogy garázsjárattá vedlik, de elfelejt szólni erről… Ki más, ha nem én? Úgyhogy a világ végéről eljutottam a semmi közepére, ott pedig mélylevegők, minipánikrohamok és ugyefogokhiányoznihaelveszek tematikájú üzenetek közepette vártam a megváltóm, a 176E autóbuszt.
Zsemlékes út – A megváltás megállója
Hogy miért voltam ilyen végtelenül figyelmes, felelősségtudatos és semmi szín alatt sem zombimód bolyongó? Mert zsongott a fejem. Zsongott az intenzív információáradattól, mely világháborút megszégyenítő módon bombázta az igencsak ellustult elmém. Zsongott a finomabbnál finomabb kávéktól, amiket végigkóstoltunk. Zsongott a tanulás adta önbizalomtól, amely elhitette velem, hogy fölösleges a Google Mapsre támaszkodnom. Zsongott a pániktól is, hogy Úristen, ebből sosem lesz használható cikk!
Na mi van a shotos pohárban?
1. 62-es Tátra
2. Jäger
3. Specialty kávé
Mondom én neked, kedves olvasó, a kávékóstolással egybekötött workshopok azért jók, mert van kávé, ami nélkül amúgy esélyed nem lenne tartani a tempót. Pedig igazán felkészülten érkeztem, felfegyverkezve a frissen leporolt fényképezőgépemmel, a teli akksis telefonommal, frissen megtöltött pocakkal, en-point oufittel és a lehetőségekhez mérten befogadóképessé tett elmével. És egy jegyzetfüzettel! Amit csak poénból dobtam be a táskába, de ami az este legfontosabb kellékévé avanzsált abban a pillanatban, mikor a házigazdák azzal fogadtak, hogy ugye én vagyok a blogger (BLOGGER!!!), aki a beszámolót fogja írni. No pressure, tényleg, tulajdonképpen instant szállt ki az utolsó csepp erő is a lábamból és felkészültség az elmémből. Ez az egyáltalán nem fojtogató és kifejezetten megnyugtató felelősségtudat csak akkor hágott igazán saját csúcsára, amikor a gyors bemutatkozó kör után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy itt mindenki tudja, hogy mit keres itt, csak az én kávéIQ-m negatív.
Az Impresso Coffee Lab igencsak hangulatos “bemutatótermébe” lépve a kávék Narniájában érzi magát az ember a gyártelep kopársága után
Volt köztünk olyan, aki bár csupán egy éve kávézik, máris sokakat megszégyenítő tudással rendelkezik a specialty kávékról és a különböző technológiákról. Volt, aki mesterképzésen tanulta mindazt, amiről az este folyamán szó esett, de gyakorlati tudásra is szeretett volna szert tenni kávékóstolás terén. Volt, aki specialty kávékat is kínáló és forgalmazó delicatess boltot tervez nyitni, ezzel is elősegítve, hogy a specialty kávék elérhetőbbé váljanak. Olyan résztvevő is volt, aki szociális kávésként kezdte, a munkatársai avatták be a kávé világába, de hamar beszippantották őt a kesernyés ízek bugyrai, így mára már kávékülönlegességek százait kóstolta végig utazásai során, részletes naplót vezetve erről. Illetve voltak olyanok is, akik újonnan nyíló kávézóban lesznek baristák, ezért tapasztalatot gyűjteni és cserélni érkeztek az eseményre. És voltam én. A blogger (nevetni ér). Aki 7 éves korában ivott először Inka kávét és ott helyben szentül megfogadta, hogy bizisten soha az életben nem akarja azt a kínszenvedést átélni, amit a kávéivás és a szörnyűséges ízterror jelentett.
Kávéfanatikusok körképe az Impresso Coffee Lab bemutatótermében, a Bevezetés az újhullámos kávék világába – kávé kóstoló workshop keretén belül
Remek házigazdáink, Gábor és Vivi, felváltva árasztottak el minket fontosabbnál fontosabb tudnivalókkal a kávékról, a termesztéstől a pörkölésen és főzésen keresztül a kóstolásig, a vízről, a helyekről, az ízekről és a „kommersz hulladék” (köznyelven kávé) mibenlétéről. Azzal indult az „oktatás”, hogy megpróbáltuk meghatározni a specialty kávék fogalmát, aztán levontuk a következtetést, hogy ez merőben mission impossible. Hogy mégse maradjak tudatlan, azért igyekeztem lejegyzetelni legalább néhány fontos vonásukat, hogy ha meghatározni nem is, de körülhatárolni azért mégis tudjuk őket:
- A specialty kávé nem terem bárhol, akárhol, akárhogy és akármilyen mennyiségben
- A specialty kávé legfontosabb ismérve, hogy életútja során minden egyes ponton nagy és személyes odafigyelésben részesül: hozzáértő farmerek termesztik, szorgos kezű munkások szüretelik, ügyes kezű nénik válogatják (mint odahaza a paszulyt)
- Minden faktor IS számít (mennyire érett a kávécseresznye, árnyékban vagy napon volt-e szárítva, kellően kiválogatták-e, sült-e rá bogár a szárítás közben, milyen paraméterekkel pörkölték, milyen paraméterekkel őrölték, milyen eljárással és milyen vízzel főzték stb. stb. stb.)
- Világos pörkölésűek, ezért kevésbé oldékonyak, így fokozottan számít minden faktor (őrlés utáni szemcseméret, víz összetétele, hőfoka, főzési módszer – hogy csak a legjelentősebbeket említsem)
A specialty kávé életútjának főbb mozdulatai – gyorstalpaló infografika a magamfajta bennfenteseknek
Éppen abból kifolyólag, hogy a specialty kávékra lépésről lépésre testközelből és személyesen figyelnek, gondosan kiszámítva minden befolyásoló tényezőt, ezek a kávék sokkal érzékenyebbek a hibákra. Így egy „elbaszott specialty kávé” sokkal szarabb élményt nyújt, mint egy félresikerült mezei fekete nedű. Vagy egy Inka kávé. Erre egy igazán szemléletes példával szolgált nekünk Gábor, mikor arról mesélt, hogy milyen is volt egy helytelenül pörkölt kenyaiból főtt kávét inni. Egy kávézóban. Specialty kávéként eladva. Képzeld el, hogy paradicsomlevest főzöl. Ízfokozóként tennél bele egy kis ecetet. Egy keveset. Csak pár cseppet. De egy szerencsétlen mozdulat folytán a kupak a fazékba hull s mire feleszmélnél, a liter ecet – huss! – a levesben landol maradéktalanul. Úgyhogy gasztronómiai újítóként az a gondolat támad benned, hogy mekkora ötlet úgy megkóstolni az új ízvilággal színesített paradicsomlevesed, hogy egy kovászos uborkát tunkolsz bele. Majd ráharapsz. Na ilyen ízű egy belül nyers kávébabokból készített kenyai specialty.
Sorakoznak már a kávécsomagok, folynak az előkészületek a kávékóstolásra
Megtanultam ám azt is, hogy miből van a cserebogár, azaz mi is a bolti kávé igaz története. A kávék “kékvérűje”, a specialty, a fekete nedűk “királya és istene” méltán részesül gondos odafigyelésben. De honnan jön a mindennapjaink üzemanyaga, a “plebs” kávéja (vagy inkább a “kávék plebse”)? Hát a maradékból! Említettem, hogy szorgos kezű nénik válogatják ki a kávécseresznyék legszebbjeit s az ezen a szűrésen hátramaradt selejt pedig útlevelet kap a kávétőzsdére. Tulajdonképpen a folyamat bármelyik pontján “kukára érdemesített” alapanyag landol nap mint nap a csészéinkben. A köztudatban elterjedt és a specialty között érezhető jelentős ízkülönbség leginkább annak köszönhető, hogy míg utóbbi esetében a kávé valós aromájával kecsegtetjük ízlelőbimbóinkat, addig az előbbire jellemző kesernyés ízet a sötét pörkölés, jobban mondva az alapos megégetésnek köszönhető széníz adja.
Az Impresso Coffee Lab jelenleg szolgálatos, 5 kg kapacitású pörkölője, háttérben a vezérlőpult és a rá csatlakoztatott laptop, melyen a folyamat minden paramétere felügyelhető
Most hogy már napok óta mind írok ezekről s te, kedves olvasó, már órák óta olvasod, rá kell ébrednem, hogy regényt tudnék írni a workshopon töltött néhány óra anyagából. Hisz még csak épphogy megemlítettem néhány információfoszlányt, felületesen érintettem egy-egy területét a specialty kávék világának és még mindig csak a bevezetőnél tartok. Hadd maradjanak a további részletek máskorra, hogy egy következő cikkben is tudjalak velük untatni. És hadd meséljem el gyorsan, hogy az est fénypontját. A kóstolást!
Az 5 megkóstolt specialty kávé közül 3-at az Impresso Coffee Lab házon belül pörkölt
Öt (plusz egy) mennyei, de egymástól merőben eltérő ízű kávét volt alkalmam megkóstolni az este folyamán:
- Az etióp Chelelektu természetes eljárással feldolgozott kávé, így a folyamat során erőteljesebben ivódik be a kávécseresznye gyümölcsös íze a kávébabba, így az ebből főtt kávé érezhetően epres, földes, érdes és kesernyés ízjegyeket hordoz (engem leginkább az epres Milkára emlékeztetett)
- Az ugyancsak etióp Limu Gera mosott eljárással feldolgozott babjai a köznyelvben erős kávéként ismert ízét diósmogyorós jegyek egészítik ki (vagy csak az én ízlelőbimbóim voltak még álmosak az értelmes észleléshez)
- A 5 Elephant Buziraguhindwa (igen, megkerestem a CoffeeNation oldalán és kimásoltam a nevét, ezt konkrétan képtelenség leírni fél óránál rövidebb idő alatt!) volt mindközül a legkönnyedebb, már-már teás jellegű kávé enyhe citrusos és bogyós ízvilágának köszönhetően tökéletesnek ígérkezik egy délutáni, kora esti kávézásra.
- A ruandai Kilimbi mézes eljárással feldolgozott kávébabjai igencsak karakteres ízűek. Bár ez volt a legégettebb ízjegyű, ízvilágát kifejezetten dominálták a sárga gyümölcsök aromái, mint például a barack vagy a citrusok.
- A kolumbiai La Esperanza húzta e sorban a rövidet, ugyanis a természetes eljárással feldolgozott kávébabok ízéről semmi többet nem tudok elmondani, mint hogy a fentebb leírtak koordinátarendszerében minden szempontból valahol középen tudom elhelyezni, egyfajta átlagként tudtam értelmezni összességében az általa nyújtott élményt (talán ha a többiektől függetlenül kóstolnám, tudnék ennél hasznosabbat is mondani róla)
Kóstoltunk Nespresso kapszulás kávét is (ez a plusz egy), a kolumbiai Finca Las Galeras tökéletes befejezése volt az estének selymes ízének köszönhetően.
Posztkóstoló életkép
Noha az este, a workshop és a kávékóstolás itt végetért, az én kalandjaim még csak ekkor kezdődtek. Egy bravúros eltévedés után bár hazakerültem, az előttem álló álmatlan éjszaka során ismét elvesztem és elveszett lettem. Meg kell hagyni, másnap felmerült bennem, hogy feltehetőleg nem a belső harcok eredményezték a nyugtalan éjjelem, hanem mondjuk a nem kis mennyiségű esti kávékavalkád… De ez abszurd! Nem?
Kommentek